~ When everything's wrong, you make it right

Sziasztook :3 Egy elég pörgős hétvégén vagyok túl. Szeretem amikor történik valami, de mostanában olykor úgy érzem túl gyorsan történnek az események.  Nyilván minden okkal történik. Én hiszek abban, hogy az emberek okkal lépnek be az életedbe. Van ami örök és van ami csak távozik. 
A szerelem első látásra viszont szerintem tévhit. Amikor először látsz valaki és nem is ismered maximum vonzódhatsz hozzá. Az teljesen más mint amikor érzed, hogy már mélységesen szereted. Egyik nap azon gondolkoztam, hogyén itt szenvedek a múltbeli dolgaimmal.. Hogy mennyire jó volt, de elmúlt és hogy mennyire fáj. Eközben másoknak sokkal súlyosabb problémákkal kell küzdeniük. Az egyik rokonom aki mindössze még csak 17 éves komoly betegségben szenved és egyre jobban kezd elhatalmasodni rajta. Minden nap úgy kel fel, hogy köszönöm ezt a napot neked, hogy élhetek. Én meg azon idegeskedem, hogy mit gondolnak mások a múltamról és hogy megfeleljek az elvárásoknak. Sokminden történt velem az elmúlt 2-3 évben. Megtanultam mindazt amire szükségem volt. 
Nem ilyen ember voltam régebben. Olyan 2 évvel ezelőtt még minden hónapban eljártam plázázgatni és mindig elszórtam azt a pénzt amit fontosabb dolgokra akartam volna költeni. Ezt miatt volt egy majdnem fél éves veszekedés helyzet a szüleimmel. Helyrerakta mindezt a helyes sorrendet a fejemben.
Aztán a sok csalódás a barátokban megtanított arra, hogy kiben bízhatok. Nem kell nekem 20-25 legjobb barát. Elég hogyha van mondjuk 2, de az normális legyen. Nyilván ebben is van kockázat hiszen, ha pont abból a két emberből bánt meg valamelyik akkor az jobban fáj mintha csak egy "haver" tett volna valamit. Mégis jobban megéri.
A másik probléma pedig saját magammal volt. Meg kell tanulnom elengedni azokat az embereket akiket szeretek. Hajlamos vagyok a legjobb barátaimat és durván magamhoz láncolni. Például féltékeny vagyok ha más lánnyal is barátkoznak mert úgy érzem elveszítem őket. De ez hülyeség. Aki szeret nem hagy el, akinek pedig nem számítassz az úgyis elmegy.
Életem legnagyobb pofonját azonban nem a szüleim és nem is a barátaim adták. Amikor Bencével elsőnek beszéltünk komoly dolgokról nagyon meglepett a hozzáállása. Láttam benne valamit. Éreztem valamit. Éreztem, hogy pont úgy gondolkodik mint én 2 évvel ezelőtt. Ekkor döbbentem rá, hogy vele visszanyerhetem a régi énemet. 
Elmondtam neki szinte az összes dolgot ami eddig velem történt. És ráéreztem, hogy mi a hiba már akkor miközben beszéltem. Egyszóval túlságosan nagyravágyó vagyok. Van egy célom, de csak a végeredmény érdekel. Az, hogy hogyan jutok el odáig az már csak mellékes. Ez miatt nem sikerül sokszor elérnem azt, amit tervezek. 
Amióta ezeket a tanácsokat megfogadtam tőle úgy érzem kiegyensúlyozottabb lett az életem. :))