"Ne törd magad mások helyett. Nem lehet mindig kezdeményezni, örökké neked keresni a lehetőséget, az időt, a kedvességet, csak hogy ápolj egy kapcsolatot. Igenis eljön az a pont, hogy azt mondhatod: ennyi, nem próbálkozom tovább. Mindenki a saját szerencséjének, szerelmének, baráti körének a kovácsa. De nem mindenki dolgozik egyformán..."

Ahogy haladunk egyre jobban a felnövés felé megeshet, hogy a régen brutálisan fontosnak tartott dolgok hirtelen értelmüket veszítik. Minden évben vezetek egy kis naptárat, amiben csak a kulcsszavakat írom bele. Nem éppen olyan mint egy napló, hiszen annál lényegesen kedvesebb ideig tart leírni a napi történéseket. Ha haragudtam valakire aznap akkor egy törött szívet rajzolok és az illető keresztnevének első betűjét. Ha boldogságot okozott nekem valaki akkor egy mosolygós smiley mellé kiírom az egész nevét. A tanév utolsó napjaiban szoktam végigolvasgatni a szeptember, októberi.. firkálásokat és készíteni egy összegzést az idei tanévről. A 10. osztályt rendkívül húzós évnek tartom. Össze kell szedni magadat és határozottan dönteni. Amikor a fakultációakat ( emelt óraszámban tanult tantárgyakat) ki kellett választani akkor sokféle életlehetőségen gondolkodtam. Annyi minden befolyásolja, hogy mi lesz még az érettségiig. Miért éppen most kellett eldönteni mit kezdek az életemmel. Vannak olyan osztálytársaim akik hajthatatlanul tudták világosan mit jelöljenek be és magabiztosan álltak a dologhoz. Látszólag irigyeltem őket amiért pontosan tudták mit akarnak, de valamilyen szinten mégsem. Hiszen semmilyen "B tervet" nem gondoltak ki magukban. A szüleimmel sokat agyaltunk a dolgon. Végül a kémián és a földrajzon esett a választás. Egyesek furán néznek rám amikor meghallják, hogy kémiára jelentkeztem. És eléggé " bíztató" szavakkal illetnek, hogy " ott nem tudsz majd megmaradni" vagy " meg fogod te még nagyon bánni". Nem esik jól mindez, főleg amelett, hogy azok között is akad ilyen akik közel állnak hozzám. Azért vagyunk fiatalok, hogy merjünk, hibázzunk, vesztsünk, felálljunk, küzdjünk, nyerjünk, nevessünk, sírjunk és megtaláljuk azt aki minden napunkat szebbé tudja tenni. A gimnáziumi évek a tanuláson kívül szerintem a kapcsolatkiépítések legalkalmasabb helye. Hiszen innen tovább megyünk egyetemre, főiskolára és az utána elkövetkező éveinkben a gimis barátokkal való viszony jó esetben megmarad. Sosem voltam híve annak, amikor az osztályban kialakul egy rangsor az emberek között. Ő az első mert szép,gazdag, népszerű. És akik lejebb vannak, azok kevesebb figyelmet kapnak. Főleg a lányok körében terjed el az a hülyeség, hogy az a legjobb akinek minél több, minél drágább és márkás ruhái vannak. Attól ő még lehet egy teljesen üres ember és felszínes. Mindenki csak harcol a körülötte való emberek elismeréséért és harcol saját maga ellen. Nem tudom miért nem lehet megállni, megnyugodni és odaállni valaki mellé és azt mondani: Mellette ki fogok tartani mert szeretem. Ez barátságra és szerelemre úgyszintén igaz. Semmi értelme nincs olyanok után rohanni, akik ezt sosem adják vissza. A fenti idézet is erről szól. Egy idő után beleunsz, hogy keresed valakinek a társaságát, de ő semmit nem tesz a kapcsolatért. Az a legbosszantóbb ha valaki mindezt úgy teszi, hogy közben ott áll mellette valaki aki tudná szeretni, de nem hagyja neki mert ő neki több kell.
A saját életemre kitérve kicsit, mostanában túl gyorsan történnek a dolgok úgy érzem. Egyik nap felhőtlenül boldog vagyok, másik nap az egész délután végig sírom. A barátommal most lettünk nemrég 9 hónaposak. Amióta megkapta a jogosítványát rengeteg helyre elvitt már autózni. Már megvan a megszokott rutinunk az autóban. Mindig én keresgélhetem a rádiónál a jó zenéket. Tegnap elmentünk Tatabányára a a Turulhoz ( emlékmű). Ahonnan, le lehet látni egész Tatabányára. Este mentünk és a város legapróbb fényei is látszódtak a hegyről. Az autók fénysor láncot alkotva jöttek egymás után. Visszafelé az erdős résznél az úton állt egy fiatal, kis őzike. Megálltunk, de gyorsan el is ment pedig nagyon aranyos volt. :) A hétvégéket ezért imádom a legjobban. Elcsendesedni, gondolkodni, szeretve lenni.