NEVER STOP TRAINING

Összeállítottam egy inspiráló képekból álló sorozatot, hátha megjön a kedvetek az edzéshez. :)

" Nem menekülök el, inkább elvérzem
Nem félek a harctól sem."
 

Sziasztok! Ma amikor képet kerestem a bejegyzéshez felléptem a weheartit oldalára. Rájöttem, hogy miért is szeretem én annyira ezeket a képeket nézegetni. Az élet legkisebb örömet is maradéktalanul színesen örökíti meg. És legtöbbször olyan pillanatokat amik hiányoznak az életünkből. Nincs tökéletes test, személyiség, kinézet és nincs tökéletes boldogság sem. A boldog percek, pillanatok azzal akit szeretsz szinte azonnal elmúlnak és elnyeli őket az emlékezet sötét óceánja. Régebben mindig teljesen feszengésben a tanulás miatt. Aggódtam a holnap és a holnapután miatt is. Pont ma értek véget az évvégi vizsgáim a lehető legnagyobb sikerrel. Rájöttem, hogy nem aggódásból és feszültségből kell hogy álljon az életem. Most vagyok 16 éves és most kell kiélveznem ezeket az éveket mert mindezt sosem kapom vissza. Most kell elkezdenem a nagy álmok megvalósítását hogy később a biztos alapokra építkezhessek. Most kell tanulni, nem jövőre és nem azután. Most kell egy életre szóló barátságot kötnöd valakivel aki mindig melletted fog állni és most kell szerelmesnek lenned. Egy párkapcsolat sok szenvedéssel jár ez biztos, de ha tényleg a lelkitársad az akit választottál akkor egy idő után könnyebb lesz. Mindeközben pedig meg kell látni magad mellett az olyan embereket akiknek szüksége van rád. Az idő elmúlik és nem azokra az emberekre fognak emlékezni a többiek aki a legdrágább ruhákban rázta magát a sulibulikban, hanem aki odajött és segített amikor kellett. 
" Néha úgy elegem van a világból, néha úgy eltűnnék pár évre, néha úgy érzem a tehetetlenség kényszerít térdre..."
Sokszor érzünk így hiszen az élet magas hegyekből és mély völgyekből áll. De sosem szabad feladni és ha szétrombolták amit felépítettél hát kezd újra bármennyire fáj is. Az kiinduló gondolat tehát a múló percek voltak. Ha a múltadon töprengessz csak tovább perceket veszel el a jelenedből és a jövődből. Mindenkinek van úgynevezett "előélete" ami sokszor tele van olyan történetekkel amit senkinek sem mondassz el.
Egyébként furcsa hogy már vége lett a tizedik osztálynak is, jövőre fakt meg sok tanulás. Azt hiszem eléggé ki kell élvezni a nyarat, hogy kihúzhassam a jövő évet. Tervezem hogy a barátommal eljárok rendszeresen edzeni mert kicsit szeretnék változtatni az alakomon hogy bátrabban járkálhassak rövidnadrágban és szoknyában. Ehhez persze mégtöbb kitartás kell, de remélem sikerülni fog. :)) 
Holnap megyek kirándulni úgyhogy a legközelebbi bejegyzés csak vasárnap várható addig mindenkinek jó nyarat :3 !

" Új csúcsokra vágyom rég, maradjunk az ágyon még,
Ez a valóság, mégis olyan mintha végig álmodnék.
Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok,
Te és én az éjszakában megfejtjük a világot."

A mai fiatal társadalom legnagyobb problémájával szeretnék foglalkozni ebben a bejegyzésben, saját élményekkel bővítve. A szerelem és a párkapcsolatok. Hetedikes koromban megismertem egy fiút. Ő volt az első akivel hivatalosan "jártunk". Vele volt az első csók és kicsit az egész ilyen rózsaszín felhőkbe volt burkolva. Mindez hamar ki is bukott, mert alig 1 hónapot voltunk együtt, de persze a nagy szakítás okát nem árulta el, csak próbálta magát kihúzni a vallomás alól. Igazából nem is viselt meg a dolog. 4 hete ismertem, még nem fogtam fel hogyan is kell mindezt kezelni. Utána még 1 éven keresztül mindig összefutottunk a suliba. Pár hónappal később megismertem a második jelöltemet, akivel már jóval komplikáltabb volt a helyzet. Ugyanis a srácnak volt barátnője, ezért tisztes távolságot tartva csupán barátok voltunk. Végül az egyik délután közölte velem, hogy szakított a barátnőjével és járhatunk. (Utálom használni ezt az együtt járunk kifejezést, sokkal szebb az, hogy együtt vagyunk v. összejöttünk) Eléggé meglepődtem és pár napig nem reagáltam neki semmit. Kicsit a srác immár exnőjének a helyébe képzeltem magam és megsajnáltam. Úgyhogy ment ez a hallgatás körülbelül 2 hétig, aztán mégis beleegyeztem. A kapcsolatunk 5 hónapig tartott és utólag szerintem több volt benne a barátság. Mindketten iker jegyűek voltunk és ez meg is látszott azon, hogy rengeteget beszélgettünk még akár a semmiről is órákig, ami inkább barátoknál jellemző. Ez már jóval komolyabb kapcsolat volt, de ekkor is még csak hetedikes voltam. Hogy miért lett vége? Én szakítottam mert úgy éreztem, hogy nincs meg az a szerelem ami ezt a kapcsolatot életbe tartaná. Békességben és normálisan elváltunk egymástól, de ma is ha összefutok vele akkor kedvesen beszélget velem amit értékelek. :) Aztán jött a legkomolyabb időszak az életemben. Megismerkedtem facebookon a harmadik versenyzővel. Sokáig csak beszélgettünk és eszembe sem jutott, hogy ennél több legyen, de végül mégis sikerült. 2 évig együtt voltunk. Ő szakított velem pontosan az első gimis vizsgáim előtt pár nappal. Nem tudta megindokolni, hogy miért szeretett ki belőlem 2 év után pár nap alatt. Ez azt hiszem örökre at ő titka marad, hogy miért. Bár pár nappal később már egy másik lány üzenőfalára irogatott szivecskéket, dehát az az ő dolga. :) 
Szerintem nincs olyan, hogy jóba vagyok az exemmel. Akivel már egyszer szakítottunk az egy EX és nem rá kell koncentrálni hanem a NEXTre. Ha a volt pasiddal beszélgetsz akkor az olyan mintha időt vesztegetnél a múltadra. Mert ez olyan, hogy miről tudtok beszélni.. sablonos témákról. Jó, egyszer-kétszer belefér, hogy tudd hogy él meg azért minden oké. Nem is olyan rég olvastam egy cikket arról, hogy volt 3 pár akik szakítás után pár hónappal másodszorra is megpróbálkoztak a kapcsolattal. A háromból egy párnak sikerült. Úgy gondolom hogy ugyanolyan már úgysem lehet mint régen. Mindennek megvan az a sajátos érzése. Amikor először találkozol a sráccal, megfogja a kezed, magához szorít és megcsókol. Ezeknek az emléke szinte elfelejthetetlen marad. Mindenesetre hiába volt ennyi rosszul sikerült történetem, mindegyikből tanultam valamit és ezáltal tovább tudom adni a tudásomat azoknak akik egy hasonló helyzetben tanácsot kérnek. Nem mérgelődöm a múltamon, hisz ami megtörtént, az megtörtént nem tudom kivágni az emlékeim közül a nemkívánatosakat. Tanuló évek és hónapok voltak mindezek, amik elég éretté tett arra hogy a mostani kapcsolatomat bevállaljam. Június 22-én egy nappal a születésnapom után találkoztam a legaranyosabb fiúval, Bencével. Sokáig beszélgettünk a tó körül sétálva és próbáltam minnél jobban megnyílni előtte. Persze tele voltam feszültséggel és nagyon lefoglalt az, hogy biztosan jól nézek-e, de egy óra elteltével már sokkal jobban érdekelt az hogy a szemébe nézzek és mosolyogjak. Most lesz június 24-én hogy 1 évesek leszünk és egy volt az eddigi legmozgalmasabb évem. :3

" A gond akkor van amikor te becsukod azt a bizonyos ajtót, ő pedig akkor hirtelen észreveszi, hogy eddig nyitva volt. "

Sziasztok olvasók. :) Lassan itt az évvége végre. Nekem fel sem tűnt ez az 1 év ami így elment, bár télen sokszor kívántam hogy legyen már vége az egésznek mert már nem bírom. Ez az időszak is eljött egyszer. Most tartok a gimnáziumi tanulmányaim felénél és szinte mindjárt jön az érettségi és ezzel kikerülés a nagyvilágba. A gimis éveknek arról kéne szólnia, hogy van 4-5 olyan barátnőd akikben 100%-ra megbízhatsz és mindentől óvjátok egymást, ezzel erősítve a kapcsolatotokat. Csakhogy mindez csak a csajos filmekbe megy ilyen könnyen. Egy szavam nem lehet tényleg az osztályomra úgy egyébként mert jó átlagunk van meg úgy összességében mindegyik tanár szeret minket, de a közösség nem éppen működik. Mindenkivel jóban vagyok valamilyen szinten, de csupán 2 embernél érzem azt hogy ez a barátság valódi. Mindenki csak magával van elfoglalva, hogy neki jobban legyen, ő többre vigye. És szinte egy percüket sem pazarolják a másikra, nehogy abból nekik hátrányuk legyen. Az igaz barátok észreveszik ha baj van még ha nem is mondod és nem neked kell odamenni hogy " figyelj már rossz kedvem van..beszélünk róla?". Sokat részletezem a kiakadásomat a barátok miatt de jogosan. Többet vártam az új osztálytól még kilencedikben. Egy olyan közösségre ahol tudom, bárkire számíthatok.
A suliban lassan elérkezik a vizsgaidőszak. Németből, földrajzból és hittanból vizsgázom. A hittant nem tartom felesleges tantárgynak mert hozzá tartozik az általános műveltséghez, de a hittan vizsgát igen. Mivel egy csomó időt el fogok pazarolni arra, hogy ilyen zsinatokat tanulok meg mit tudom én. Utána pedig elérkezik az a csodálatos osztálykirándulás, ami miatt kicsit haragszom. Minek kellett már második évben egyből a Balatonra menni.. ez is olyan mert mi megtehetjük osztály vagyunk. Jövőre meg majd csodálkoznak ha az osztálypénzből nem tudunk elmenni Erdélybe. Ma áldozócsütörök volt a suliban és templomból templomba mentünk egész nap, valamit meghallgattunk két nagyon érdekfeszítő előadást. Utána még jól is esett hazasétálni.
Bencével jól megvagyunk, most lettünk 11 hónaposak. Pedig még mindig olyan mintha tegnap jöttünk volna össze. Emlékszem az első sétánkra és az első telefonbeszélgetésünkre. :3 Várom már hogy egy évesek legyünk és utána kettő és három. 

" Élvezd az életnek minden egyes percét,
Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék.
Élvezd a napsütést, hogy éppen nem esik,
Élvezd a munkát, tudod, hogy az nemesít."

Sziasztok olvasók! :) Nem sokszor szoktam annyira boldog hangulatban írni nektek mint most. A mai napon a megszokottnál is több odafigyelést kaptam. A nyárra emlékeztet a mostani hangulatom. Olyan könnyed, szerelmes és boldog. Nem bánt semmi. Ami nyomta a szívemet azt ma elmeséltem a barátaimnak és délután a Bencémnek. Reggel a késői kelés után nekiálltam készülődni a sulis ballagásra. Bármennyire is igyekeztem csak 40-re lettem kész, ami megint egyenlő volt azzal, hogy az utolsó pillanatban beesek az osztályterembe. Régebben az ünnepélyekre mindig hosszú, térd alá érő fodros szoknyába mentem. Ma nem. Felvettem egy kicsi, fekete, feszülős szoknyát, beletűrtem az inget és nem érdekelt ki nézi a lábamat. Amióta Bencével együtt vagyunk az önbizalmam is növekedett. Nekem személy szerint nem a kedvenc testrészem a lábam, de nem fogom azért tarkargatni csak mert lehet valakinek nem jön be. Jó érzés volt ezt így 2 év után először megtenni és pozitív megjegyzéseket kaptam. A ballagás előtt Emesével, Dalmával, Patríciával és Lilivel beszélgettünk. Most valahogy nem zavart, hogy egyszerre 4 embernek magyarázok. :) Dalmával megbeszéltük, hogy hétfőn találkozunk mert elhalasztottuk legutóbb is. Majd körbesétáljuk mindkét tavat (haha..). Kicsit szomorú szemmel tekintettem a végzősökre. Ott volt az Akács Dorina, Berényi Dalma, Szabó Csilla és még sok más olyan ember akik mind ránk mosolyogtak a ballagás folyamán. Hiányozni fognak jövőre. A ballagást lezavarták 2 óra alatt, majd mehettünk is haza. Végre sétálhattam egyet, már erre vágyom napok óta. Útközben azon gondolkoztam, hogy mit csináljak majd a napokban, mivel a Bence érettségire tanul. De nem is baj mert nekem is van dolgom, sok beadandót kértek tőlünk májusra, azoknak nekiálltam. Amikor odaértem jól esett végre megölelni. Ünneplőben feküdtem mellette és úgy beszélgettünk. Közben a délutáni nap bevilágított a szobába és a nagy barna szemeire *-* Szeretek vele lenni. Hazafelé is egyedül mentem. És akkor amikor a Bencééktől nem messze jártam talán 4-5 percre hibátlannak és tökéletesnek éreztem az életemet. Nem sokszor vannak ilyen pillanatok. Igazából mindenem megvan ami egy teljes élethez szükséges. Van egy helyes,okos és aranyos barátom, megértő barátaim, szerető családom és a kis szőrös háziállataim. Sokszor megfeledkezem arról mekkora érték is ez valójában. Ilyenkor van az a legszívesebben mindenkit megölelnék érzés. Mert igazán csak úgy van értelme az életednek, ha szeretnek és ha szeretve vagy. :3

Förhétz Emese (bal), én, Nagy Patrícia (jobb)